Pinterest
Blogger

Elektromos fűtés – kényelmes megoldás munkahelyi környezetben is

Posted on Júl 27, 2021 in Blog, Elektromos fűtés

Elektromos fűtés – kényelmes megoldás munkahelyi környezetben is

Az elektromos fűtés használata biztonságos, egyszerű, a technológia pedig környezetbarát és költségtakarékos – keressen minket a Bonjour fűtőpanelekért! Az, hogy milyen körülmények között dolgozunk, hatással van nem csak a közérzetünkre, hanem a hatékonyságunkra és a munkánk minőségére is. Mivel sok időt töltünk munkával, ezért fontos, hogy igyekezzünk komfortos körülményeket kialakítani. Ennek szerves része a kellemes hőmérséklet: ma már egyetlen modern irodából sem hiányozhat a klíma, de természetesen a fűtés sem. Utóbbi esetében érdemes az elektromos fűtés mellett dönteni. Az elektromos fűtéssel, vagyis a Bonjour fűtőpanelekkel több szempontból is rendkívül praktikus megoldásra tehetünk szert. Egyrészt nagy előnyük, hogy nagyon könnyen használhatóak: a működésükhöz csupán elektromos áram szükséges, a hálózatra való csatlakoztatás után pedig egy gombnyomással be lehet őket kapcsolni. Ez egy munkahelyen kifejezetten fontos, hiszen így nem kell még pár percre sem félbeszakítani a munkát. Másrészt viszont fontos megemlíteni azt is, hogy az elektromos fűtés kialakítása-létesítése rendkívül költséghatékony, ezért anyagi szempontból is megéri mellette dönteni. A Bonjour fűtőpanelek használata teljesen biztonságos, nem tűzveszélyes. A telepítésükhöz nem szükséges a helyiség átalakítása, nem is feltétlenül kell őket a falra rögzíteni, hiszen tartólábakkal rendelkezik (opcionálisan elérhető hozzájuk falikonzol) így ez kifejezetten előnyös megoldás, ha fontos a mobilitás. A Bonjour fűtőpanelek ára megfizethető, nem jár nagy anyagi teherrel, ha más technológiát szeretnénk velük leváltani, esetleg kiegészítésként szereznénk be őket, ráadásul hosszú távon sokat spórolhatunk is a kis költségigénynek köszönhetően. Ön is éppen azt fontolgatja, hogy elektromos fűtéssel biztosítja a kellemes hőmérsékletet az irodában? Ne habozzon, tájékozódjon honlapunkon, és keressen minket bizalommal bővebb információért! Ha kérdése merült fel termékeinkkel vagy a vásárlás menetével kapcsolatban, bátran forduljon munkatársainkhoz a megadott elérhetőségeinken, szívesen segítenek...

Tovább »

Az elektromos fűtés előnyei a szálláshelyeken

Posted on máj 14, 2021 in Elektromos fűtés

Az elektromos fűtés előnyei a szálláshelyeken

Az elektromos fűtés rendkívül könnyen kezelhető, a távfűtéstől teljesen független, biztonságos, ugyanakkor költséghatékony, ajánljuk szállodába is! Egy szállodában a vendégek kényelme a legfontosabb, és mindent ennek figyelembe vételével kell kialakítani. Természetesen fontos a felszereltség, valamint berendezés, de elengedhetetlen az is, hogy modern fűtési rendszer kerüljön kiépítésre. Szerencsére ma már számtalan lehetőségből válogathatunk, de mindenképp érdemes megfontolni az elektromos fűtőpanelek beszerzését, mert így nagyon sok előnyre tehetünk szert. Az elektromos fűtés a központi vagy távfűtéstől teljesen függetlenül működtethető. Minden embernek más a hőmérséklet igénye, van, aki 28 fokban érzi jól magát, míg másoknak már a 20 is túl sok a pihentető alváshoz. A szállodai fűtést ezért érdemes úgy kialakítani, hogy szobánként lehessen szabályozni, minden vendég magának állíthassa be a kívánt hőfokot, ne kelljen senkihez sem alkalmazkodni ebben a kérdésben. Az elektromos fűtőpanelek kezelése egyszerű,  egy gombnyomással be lehet kapcsolni a készülékeket, így ez senkinek sem okozhat gondot. Az elektromos fűtés használata a költségek szempontjából is előnyös: a működéshez csak áramra van szükség, aminek a 100%-a alakul át hőenergiává. Ez rendkívül magas hatékonyságot jelent, ezért biztosak lehetünk benne, hogy ár-érték arányban kiváló megoldást választunk.  Fontos, hogy az elektromos fűtőpanelek beszerzési ára is kedvező, valamint, hogy a telepítésükhöz nincs szükség a hotel szobáinak teljes átalakítására, hiszen a készülékeket nem kell feltétlenül falra szerelni. A szálloda fűtése velük gyorsan és alacsony költségvonzattal tökéletesíthető.  Amennyiben felkeltettük érdeklődését az elektromos fűtés iránt, és úgy döntött, hogy felszereli a panelekkel szállodáját, bővebb információért keressen minket bizalommal! Munkatársaink szívesen válaszolnak a felmerülő kérdésire a honlapunkon megadott elérhetőségeinken, és tájékoztatják a vásárlással, illetve a szállítással kapcsolatos részletekről...

Tovább »

Az energiatakarékos elektromos fűtés környezetbarát megoldás!

Posted on nov 9, 2020 in Blog, Elektromos fűtés

Az energiatakarékos elektromos fűtés környezetbarát megoldás!

Az, ahogyan élünk, hatással van a környezetünkre. Szerencsére azonban egyre többen igyekeznek környezetbarát megoldásokat választani, ki így, ki úgy. Sokan odafigyelnek például arra, hogy minél kevesebb hulladékot termeljenek, arra, hogy lekapcsolják a villanyt, amikor feleslegesen ég, valamint arra, hogy lehetőség szerint hazai termékeket vásároljanak. Fontos azonban, hogy otthonuk kialakításakor, illetve felújításakor is gondoljunk a környezetbarát megoldásokra, például válasszunk energiatakarékos elektromos fűtést.  Az energiatakarékos elektromos fűtés, ahogyan a nevében is benne van, nem fogyaszt sok áramot, ezért sokkal környezettudatosabb megoldásnak számít, mint a hagyományos fűtési technológiák. És ezzel még nincs vége a környezet szempontjából előnyös tulajdonságoknak! Az elektromos fűtés nem jár káros anyag kibocsátásával, így nem rontja a levegőt, mint például a fával történő tüzelés. Ráadásul ez a természetre teljesen ártalmatlan módszer mindenhol megállja a helyét, hiszen csupán elektromos áramra van hozzá szükség. Az energiatakarékos elektromos fűtést mindenkinek ajánljuk, aki egy szeretne környezettudatosan élni: akár magánházakba, akár irodába vagy más munkahelyre, nyaralóba, sőt, szállodába is tökéletes választás. Napjainkban egyre többen figyelnek oda arra is, hogy olyan cégtől vásároljanak vagy vegyenek igénybe szolgáltatást, ami elkötelezett a környezetvédelem mellett, és ennek megalapozásában az energiatakarékos elektromos fűtés egy fontos lépés.  Természetesen arról sem szabad megfeledkezni, hogy a kevesebb energia használatnak köszönhetően csökkennek a kiadások is, így még spórolhatunk is a környezettudatos életmóddal. Az elektromos fűtés hatásfoka ráadásul közel 100%-os, amivel teljesen egyedülálló a többi technológia között.  Amennyiben kérdése merült fel az energiatakarékos elektromos fűtésről, keressen minket bizalommal, készséggel állunk rendelkezésére! Döntsön Ön is a modern és környezettudatos megoldások mellett, vigyázzunk együtt...

Tovább »

A költséghatékony elektromos fűtéssel rengeteget spórolhat!

Posted on nov 9, 2020 in Blog, Elektromos fűtés

A költséghatékony elektromos fűtéssel rengeteget spórolhat!

Az emberek többsége igyekszik spórolni, ahol lehet. Ez természetes, hiszen bármikor jöhet egy nagyobb, váratlan kiadás, ezért mindenképp érdemes egy kis megtakarítást felhalmozni. Szerencsére sokféle módszer van a költségek csökkentésére, de a legjobb mindig a hosszú távú megoldásokra törekedni, amik folyamatosan segítenek pénzt megtakarítani. Ilyen például az, hogyha alacsony fogyasztású készülékekre cseréljük a régi berendezéseket, ha napelemet telepíttetünk, de sokat segít az is, ha a költséghatékony elektromos fűtés mellett döntünk. Az elektromos fűtés azért jelent óriási előrelépést, mert gyakorlatilag 100%-os hatásfokú, míg ez az érték a gázfűtés esetén csak 86-90% körül van. Ha a modern, költséghatékony elektromos fűtést választjuk, azzal hosszú távon csökkentjük a kiadásinkat, így idővel jelentős összeget spórolhatunk meg.  Egy új ház kivitelezésénél fontos figyelembe venni azt is, hogy melyik fűtési technológia kiépítése mennyibe kerül. A gázkazán, a vezetékek és a gázkonvektor telepítése rendkívül költséges, ráadásul rendszeresen ellenőriztetni kell és a karbantartásáról sem szabad megfeledkezni. Ezzel szemben az elektromos fűtéshez mindössze áramra van szükség, a készülékek egyszerűen működtethetőek egy konnektorhoz csatlakoztatva. Ennek köszönhetően megvan az az előnyük is, hogy mobilak, nem szükséges őket fixen egy helyre rögzíteni.  A cégünk által kínált Bonjour elektromos fűtés azon túl, hogy költséghatékony, nagyon elegáns is. A fűtőtestek modern megjelenésűek, kiválóan illenek az új építésű otthonokba, de ajánljuk őket irodai felhasználásra, közintézményekbe vagy akár üzlethelyiségekbe is. A termékek stabilak, hosszú élettartamúak, nem jellemző rájuk a meghibásodás, egyszerűen kezelhetőek és könnyen tisztíthatóak.  Amennyiben felkeltettük érdeklődését a költséghatékony elektromos fűtés iránt, forduljon hozzánk bizalommal bővebb tájékoztatásért a megadott elérhetőségeink bármelyikén! Kollégáink szívesen válaszolnak minden kérdésére, akár a termékeinkkel, akár a rendelés menetével...

Tovább »

Az elektromos radiátorok ma már nélkülözhetetlenek a kisgyerekes családokban!

Posted on nov 9, 2020 in Blog, Elektromos fűtés

Az elektromos radiátorok ma már nélkülözhetetlenek a kisgyerekes családokban!

Akinek az otthonában távfűtés van, bizonyára megtapasztalta már, hogy milyen kellemetlen, amikor már nincs fűtés tavasszal, illetve még nem kapcsolták be ősszel, de kint hideg van. Ezekben az időszakokban nagyon le tud hűlni a lakás, ami mindenkinek kellemetlen, de legfőképp kisgyermekes családoknak okoz fejtörést. A picik általában fázósabbak is és az immunrendszerük is gyengébb, ezért ilyenkor érdemes rájuk ebből a szempontból különösen odafigyelni. Szerencsére ma már sok módszer van a fűtésre az átmeneti időszakokban is, de a legpraktikusabbak mind közül az utóbbi évek slágerei, vagyis az elektromos radiátorok.  Az elektromos radiátorok hatékonyan és gyorsan képesek meleget varázsolni bármelyik helyiségbe. Természetesen használhatjuk a jól bevált hősugárzót is, azonban ezek az eszközök általában sokkal többet fogyasztanak és nem is elég nagy a teljesítményük egy szoba befűtéséhez. Az elektromos radiátorok akár a nagyobb helyiségeket is meleggé varázsolják, méghozzá gyorsan. Így nem okozhatnak gondot az átmeneti időszakok sem, de természetesen télen is megállják a helyüket. Az elektromos radiátorok nagy előnye, hogy csak áramforrásra van szükség a működésükhöz, így teljes mértékben mobilak és mindig abban a helyiségben tudjuk őket használni, ahol a legnagyobb szükség van egy kis melegre. A berendezések egyszerűen kezelhetőek, nem fogyasztanak sokat, így nem kell tartani attól sem, hogy az egekbe szökik a villanyszámla.  Az elektromos radiátorok teljesen biztonságosak. Az általunk kínált termékek falra is szerelhetőek, de lehetőség van tartólábak vásárlásra is, ami akkor előnyös, ha fontos a mobilitás. Kínálatunkban csak megbízható készülékeket talál, amelyek hosszú távon fogják szolgálni. Ennek ellenére nálunk az elektromos radiátorok ára megfizethető, így nem terhelik meg nagyon a családi kasszát. Amennyiben kérdése van, illetve szeretné kihasználni a berendezések előnyeit, keressen minket bizalommal elérhetőségeinken! Döntsön mellettünk, vásároljon elektromos radiátort megbízható...

Tovább »

Az elektromos fűtés az átmeneti időszakban is kiváló!

Posted on nov 9, 2020 in Blog, Elektromos fűtés

Az elektromos fűtés az átmeneti időszakban is kiváló!

Aki valaha élt már távfűtéses lakásban, azzal bizonyára előfordult, hogy nagyon várta a fűtési időszak kezdetét. Amikor ugyanis még nincs fűtés, de beköszönt a hideg, akkor az épületek nagyon hamar lehűlnek, és egy távfűtéses lakásban ilyenkor csak a több réteg vastag ruha és a forró tea jelenthet menedéket. Ez a probléma gyakran jelentkezik tavasszal is, amikor fűtés már nincs, viszont az időjárás még nem az igazi, főként éjszakánként. Azonban annak, aki megunta a fagyoskodást, szerencsére rendelkezésére áll egy hosszú távon is működő, hatékony megoldás, mégpedig az elektromos fűtés. Az elektromos fűtést akkor kapcsolhatja be és ki a lakástulajdonos, amikor csak szükségét érzi. Akár egy erősebb nyári hidegfront alkalmával is befűthet, de értelemszerűen az őszi és tavaszi időszakban érezhető leginkább az elektromos fűtés előnye. A technológia gazdaságosan használható, praktikus bekapcsolni akár télen is kiegészítő fűtésként. Ha nagyobb teljesítményű panelt választunk, akkor viszont  megállja a helyét önállóan is.  Az elektromos fűtést ajánljuk az állandó lakhelyeken kívül hétvégi házakba, nyaralókba, panziókba is, ahol csak időnként van szükség fűtésre. A panelek között minden helyiségbe találunk megfelelő terméket, legyen szó akár a nappaliról, a hálószobáról vagy a fürdőszobáról, sőt, akár törölközőszárítós változat is elérhető. Az elektromos fűtés ára is kedvező: nem csak a maguk a panelek vásárolhatóak meg olcsón, hanem a telepítés sem igényel különösebb eszközöket vagy előkészületeket. Az elektromos fűtéshez mindössze áramforrásra van szükség a közelben. Az általunk kínált panelek megbízhatóan és hatékonyan működnek, tartósak, tulajdonosaik hosszú távon is számíthatnak rájuk.  Megunta a fagyoskodást az átmeneti időszakban? A legjobb helyen jár! Amennyiben kérdése merült fel, illetve további információra van szüksége az elektromos fűtéssel kapcsolatosan, ne habozzon, keressen fel minket! Munkatársaink készséggel tájékoztatják a részletekről a honlapunkon...

Tovább »
Youtube
Telefon:06-20-590-0863
E-mail:info@futes-elektromos.hu
Elérhetőségek

Facebook